udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Janku Laura

2004. május 11.

A csángók támogatása kapcsán évek időnként felbukkan az az állítás, hogy az erre szánt pénzeknek csak töredéke jut el Moldvába, a többit Erdélyben és Magyarországon költik el. Lakatos Mihály, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetője kifejtette, hogy a minisztérium nem „pénzeket költ el", hanem támogatásokat folyósít. A Hegyeli Attila által irányított oktatási program nagyon fontos dimenziója a feladatnak, de ugyanolyan fontos az is, hogy a csángómagyarok problémái napirenden legyenek az európai fórumokon. Korábban elhangzott, hogy tavaly a 100 millió forintos keretből 20 millió jutott Moldvába és abból is lefaragtak. Lakatos rámutatott, hogy a 20 millió kifejezetten a moldvai csángómagyar falvak gyermekeivel való magyar nyelvű foglalkozások folytatását és bővítését szolgálta. Emellett csak a pusztinai közösségi ház létrehozását a tárca tizenhárommillió forinttal támogatta. A csángómagyar vonatkozású kulturális kezdeményezésekre mintegy negyvenmillió forint jutott az elmúlt esztendőben. Iskolán kívüli oktatásra húszmillió, kutatási programokra hétmilliót, beruházásokra mintegy harmincmillió forintot fordítottak. A csángó gyermekek erdélyi és magyarországi táboroztatására mintegy hatmillió forintot költöttek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közel ugyanennyit kapott a Székelyföldön továbbtanuló csángómagyar gyermekek nyári táborozásának biztosítására, több helyszínen. – A MCSMSZ több mint kétmillió forint támogatásban részesült hagyományőrző mozgalom szervezésére moldvai csángó falvakban, illetve a Pusztinai Napok megrendezésére. A különféle magyarországi rendezvényekre mintegy tizenkétmilliót fordítottak. Kiadványokra mintegy tízmillió forint jutott. Erdélyi kiadásban támogatták például Petrás Incze János és Janku Laura versesköteteinek, illetve a Codex Bandinus és a Világszárnya című könyvek megjelentetését, a Moldvai Magyarság című, magyar és román nyelven megjelenő folyóiratot és kétszázezer forint értékben járultak hozzá a Romániai Magyar Szó eljuttatásához csángó családoknak. Magyarországi kiadásban támogatták többek között a Moldvai csángó okmánytár, Aranyhajú ikergyermekek, A csángók mondavilága, Csángókról, igaz tudósítások című könyvek megjelentetését, illetve a Moldvai magyar helységnévtár térképét, A moldvai magyarság írott nyelvemlékei című fotóalbumot, a csángó irodalom digitalizálását, a csángó népzene CD formátumban való kiadását, moldvai csángó népdalgyűjtések feldolgozását, gondozását és megjelentetését, valamint 5000 db. oktatási célú CD-ROM előállítását a magyar közoktatás különböző szintjei számára. Az MCSMSZ hatszázezer forint támogatáshoz jutott évkönyv és weblap készítésére. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete a moldvai, gyimesi és barcasági csángók folklorisztikai vizsgálatára kapott támogatást, a Teleki László Intézet egy olyan levéltári kutatásra pályázott, amely a csángó kérdés jelentőségét vizsgálja a román-magyar politikai kapcsolatokban, a Magyar Nyelvtudományi Társaság pedig a moldvai csángó nyelvhasználat kutatására jutott támogatáshoz. Guther M. Ilona: Beszélgetés Lakatos Mihállyal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetőjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék